Dr. Zelkó Romána a Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet intézetigazgató egyetemi tanára

1991-ben szereztem gyógyszerészi oklevelet a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. PhD fokozatomat 1996-ban védtem meg, majd 2003-ban gyógyszertechnológia területen habilitáltam a Semmelweis Egyetemen. MTA doktori értekezésemet 2008-ban védtem meg. A gyógyszerészet több területén is szereztem szakképesítést (1995-ben gyógyszertechnológia, 2004-ben minőségbiztosítás, 2014-ben klinikai gyógyszerészet és gyógyszerellátási gyógyszerészet területeken). Diplomám megszerzése óta a Semmelweis Egyetem alkalmazásában állok, 1991-2000 között a Gyógyszerészeti Intézetben, majd 2000-től az Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézetében láttam el különböző oktatói pozíciókat, 2005-től az Intézet igazgatójaként szolgálok. Egyetemi tanári kinevezésemet 2009-ben vettem át. Két cikluson keresztül (2013-2020) voltam a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánja, ezt megelőzően 6 évig dékánhelyettese, 2017-től a Gyógyszertudományok Doktori iskola vezetője. 2003-tól az Egyetem Szenátusának választott tagja, 2007-től az Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottságának társelnöke, 2010-től az Egyetem Habilitációs Bizottságának tagja vagyok.

Kutatási területem a gyógyszerkészítés során alkalmazott segédanyagok öregedésének és a gyógyszerforma stabilitásának vizsgálata a másodlagos kémiai szerkezet változásának követésével. Kutatócsoportommal jelenleg hagyományos és alternatív kapukon történő bevitelre szánt, innovatív polimer alapú hatóanyag-hordozó rendszerek fejlesztésével foglalkozom, a betegközpontú klinikai terápia biztosítására. Tudományos folyóiratcikkeim száma több mint 250, ebből idegen nyelven gyógyszerészeti és anyagtudományi folyóiratokban több mint 180 közleményem jelent meg, amelyek impakt faktora meghaladja az 500-at, független idézeteinek száma 3500 feletti. Témavezetésemmel eddig 19 hallgató szerzett PhD fokozatot, jelenleg 3 PhD hallgató munkáját irányítom. Hallgatóim közül többen nyertek el rangos hazai és nemzetközi tudományos díjakat.

Oktatási tevékenységem keretében folyamatosan és rendszeresen tartok órarend szerinti és speciális kurzusokon tantermi előadásokat több tantárgy keretében (gyógyszerügyi ismeretek, gyógyszerészi propedeutika, gyógyszeripari minőségbiztosítás, nanotechnológia), több témakörre kiterjedően, magyar és angol nyelven. Ebben az egyetemi alapképzés mellett szak- és továbbképzés, szakirányú továbbképzés, valamint doktori képzés egyaránt szerepel. Részt veszek a Záróvizsga Bizottság, valamint a Szakvizsga Bizottságok munkájában.

Szakmai és közéleti tevékenység. 2005 óta az Acta Pharmaceutica Hungarica gyógyszerészeti szaklap felelős szerkesztője, 2019-től főszerkesztője vagyok. Több nemzetközi folyóirat szerkesztő bizottságának tagja (International Journal of Pharmaceutics, Pharmaceutics). Az MTA Kémiai Doktori Tudományos Bizottság tagja. 2016. óta a BME VBK Kémiai, Bio-, Környezet- és Vegyészmérnöki Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács szavazati jogú külső tagja.

Díjak, elismerések. 2003-ban a Semmelweis Egyetem Kiváló Oktatója, 2006-ban Sanofi-Aventis Magyar Kutatási Díja, 2007-ben az Aesculap Alapítvány kiváló kutatói díja elismerésben részesültem. 2011-ben Hugonnai Vilma-emlékéremmel, 2014-ben Kempler Kurt-emlékéremmel ismerték el tevékenységemet. 2020-ban a Semmelweis Egyetem Kiváló PhD oktatója díjat, valamint a 2022-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést, és ugyanebben az évben a Semmelweis Egyetem Szenátusa által alapított Richter Gedeon emlékérem és jutalomdíjat, majd 2024-ben a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kazay Endre Emlékérem kitüntetésben részesített.