Dr. Szijártó Attila 1976-ban született Budapesten. 2001-ben szerzett orvosi diplomát summa cum laude minősítéssel a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, ahol azóta is dolgozik. 2020 óta a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika igazgatója és tanszékvezető egyetemi tanára.
Tudományos pályafutását a májsebészet és az ischaemiás-reperfúziós károsodások kutatása alapozta meg. PhD-fokozatát 2007-ben, habilitációját 2015-ben szerezte meg, 2016-ban pedig a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett. 2019-ben az Egészségügyi Menedzserképző Központban szerzett okleveles egészségügyi menedzser MSc-diplomát kiváló minősítéssel, erősítve vezetői és intézményfejlesztő szerepét.
Szakmai érdeklődése a hepatobiliáris és pancreas-sebészet, valamint az ezekhez kapcsolódó molekuláris és mikrocirkulációs kutatások irányába mutat. Nemzetközi tapasztalatait többek között Japánban, a Kyotoi Egyetem májsebészeti és transzplantációs központjában szerezte 2011–2012 között, a Matsumae Alapítvány ösztöndíjasaként.
Ezen kívül hosszabb szakmai tanulmányutakat tett Londonban, Amszterdamban, ahol a modern sebészeti technológiák és a minimálisan invazív eljárások nemzetközi gyakorlatát tanulmányozta.
Klinikai munkássága mellett a tehetséggondozás elkötelezett híve. 2018 óta a Semmelweis Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsának elnöke, 2023-tól pedig a Doktori Iskola Operatív Orvostudományi Tagozatának vezetője. Eddig tizenegy doktorandusza szerzett PhD-fokozatot, több mint száz TDK-hallgató és számos fiatal rezidens munkáját mentorálta. Két tanítványa Pro Scientia Aranyérem díjat nyert, és sokan közülük az akadémiai életben vagy a klinikai sebészetben folytatják sikeresen pályájukat. Munkáját 2021-ben a Mestertanár Aranyéremmel ismerték el.
A fiatal sebészgenerációk támogatása érdekében alapítója volt a Fiatal Sebészek Szekciójának (FiSeSz), amelyet három éven át elnökként is vezetett. Ezzel megteremtette a hazai sebészképzés egyik legaktívabb, szakmailag is meghatározó közösségét, amelynek kongresszusait és szakmai rendezvényeit több éven keresztül ő szervezte.
A hazai és nemzetközi tudományos élet aktív szereplőjeként számos kongresszus elnöke és szervezője volt, köztük a Magyar Sebésztársaság, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia rendezvényein. Emellett a Semmelweis Egyetem „Transplant Today” és Bariátriai Sebészeti Konferenciasorozatának, illetve a European Society for Surgical Research kongresszusának is rendszeres elnöke.
Tudományos publikációinak száma meghaladja a 150-et, hivatkozásai száma több mint 1300, Hirsch-indexe 21. Szerzőként és szerkesztőként 9 könyvfejezet és 3 szakkönyv fűződik a nevéhez, amelyek a sebészet, a kísérletes orvostudomány és a robotsebészet területén nyújtanak átfogó szakmai ismereteket.
Kutatási programjai – köztük OTKA, GINOP és Bolyai-ösztöndíjas projektek – a májregeneráció, a prehabilitáció és a sebészeti iszkémia védelmi mechanizmusainak területén hoztak új eredményeket.
A robotsebészet magyarországi úttörőjeként 2022-ben ő végezte el az első hazai, sebészeti indikációjú robotasszisztált műtétet, ezzel új korszakot nyitva a magyar sebészet történetében. Ma a Semmelweis Egyetem Robotsebészeti Programjának vezetője, és az innovatív technológiák klinikai, oktatási és kutatási integrációjának hazai képviselője.
Dr. Szijártó Attila a Magyar Sebésztársaság megválasztott elnöke, 2025-től pedig a Magyar Sebészet című folyóirat főszerkesztője. A nemzetközi szakmai közéletben a UEMS HPB Surgery magyar delegáltja, a Japán–Magyar–Lengyel Sebész Társaság magyar tagozatának elnöke, valamint számos európai sebészeti társaság – köztük az IHPBA, az ESA és az ESSR – aktív tagja, korábban némelyek alelnöke és kincstárnoka.
Egyetemi megbízásai közül kiemelkedik, hogy tagja a Semmelweis Egyetem Szenátusának, a Habilitációs Bizottságnak, az Egyetemi Tudományos Tanácsnak, valamint a Doktori Tanácsnak. 2021 óta vezeti az egyetem Robotsebészeti Programját, és elnöke a Sebészeti Grémiumnak is.
Szakmai és tudományos munkáját több mint húsz elismerés kíséri, köztük a Jendrassik Ernő-emlékérem, a Pro Universitate Érdemrend, valamint 2025-ben a Markusovszky-emlékplakett.