Bemutatkozás

Dr. Czirják Gábor

Egyetemi docens, Élettani Intézet, Semmelweis Egyetem

Magyar Élettani Társaság titkára (2006-)

1973-ban születtem Budapesten. Szüleim: dr. Czirják Sándor idegsebész és Kádár Irén vegyészmérnök. Zugló kertvárosi részén (XIV. ker.) nőttem fel, a nyarakat többnyire, bár nem kizárólag Nyírtasson töltöttem a nagyszüleimnél. Az általános iskola alsó tagozatában a területileg illetékes Kun Béla (ma Kaffka Margit) iskolába jártam, ezt követően kerültem a Fővárosi Fazekas Mihály általános iskolába. Innen felvételiztem a Fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium speciális matematika tantervű (C) osztályába. A Fazekasban töltött évek és tanulmányok meghatározták későbbi pályám és gondolkodásom.

1998-ban végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán (summa cum laude). Másodévben tetszettek az élettan és biokémia tantárgyak és a félévi élettan vizsgán Prof. Spät András meghívott tudományos diákköri (TDK) hallgatónak az intézetébe, azzal a kikötéssel, hogy év végétől jöhetek akkor, ha átmentem a szigorlaton 🙂  Ezzel megelőzte Mandl József professzort, aki biokémia szigorlaton invitált TDK-ra, amikor már elköteleződtem az élettan irányába.

Tudományos diákköri (TDK) éveimet (1994-1998) dr. Enyedi Péter (ma professzor) laborjában töltöttem. Elsőként klónoztuk a citoplazmatikus aminopeptidáz P enzim cDNS-ét, mely munkából első szerzős közleményem született. Mind a mai napig Enyedi Péterrel dolgozom, érdeklődésem azonban a TDK éveket követően az ioncsatornák irányába fordult.

PhD munkám (1998-2002) a TASK háttér K+ csatornák vizsgálatára épült. Elsőként mutattuk ki, hogy patkány aldoszteron termelő glomerulóza sejtben a TASK-1, illetve legnagyobb mértékben a később felfedezett TASK-3 felelős a sejtmembrán nagy K+ permeabilitásáért. Felismertük, hogy a TASK csatornákat a Gq fehérje kapcsolt 7TM receptorok gátolják, és leírtuk, hogy a gátlás a foszfolipáz C enzim működésén alapul. Elsőként igazoltuk, hogy a TASK-1 és TASK-3 alegységek működőképes heterodimer csatornát alkotnak. Azóta világossá vált, hogy a TASK-1/3 heterodimer csatorna alapvető pl. a motoneuronokban, kisagyi szemcsesejtekben vagy a glomus caroticum pH-érzékeny kemoreceptor sejtjeiben.

PhD után nem mentem külföldre. Külföldi laborokban két nyári hónapot töltöttem, egyet Észak-Karolinában (USA, még 1997-ben medikusként), egy másikat pedig 2001-ben Franciaországban Nizzához közel (PhD hallgatóként). Az Enyedi labor mindig is példátlan kutatói szabadságot engedett és a PhD végére nyilvánvalóvá vált, hogy itt megvalósíthatom az elképzeléseimet. Ezért ezt az utat választottam. A PhD végén egy saját fejlesztésű computer programmal két új K+ csatorna gént azonosítottam a nem sokkal korábban közzétett humán genom szekvenciájában. A következő években mindkét csatorna cDNS-ét megklónoztuk, és alapvető megfigyeléseket tettünk rajtuk. Az egyik, ma TRESK (K2P18) néven ismert háttér K+ csatorna, a K2P család minden egyéb tagjától eltérően szabályozódik, K+ áramát a citoplazma [Ca2+] emelkedése aktiválja. A másik találat egy feszültségfüggő kálium csatorna alegység volt, Kv8.2 (KCNV2 gén), ami a retina fotoreceptor sejtjeiben fejeződik ki nagy mennyiségben és a Kv2.1 késői K+ csatorna alegységgel heteromerizálva játszik szerepet a fényre adott elektromos válasz kialakításában.

Az utóbbi egy évtizedben az érdeklődésem előterében a TRESK csatorna szabályozási mechanizmusai álltak. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezen a területen a munkánk világviszonylatban meghatározónak számít. Leírtuk, hogy a csatornát a kalcium/kalmodulin-dependens protein foszfatáz kalcineurin aktiválja. Azonosítottuk a TRESK két aminosav szekvencia motívumát, melyekhez a kalcineurin közvetlenül kötődik. Megkerestük a csatorna szabályozásban fontos szubsztrát szerineket. Tisztáztuk, hogy ezek közül egyikhez a 14-3-3 állványfehérje kapcsolódik, és megtettük az interakció jelentőségének megértése felé az első lépéseket. Olyan kinázokat is azonosítottunk (PKA és MARK), melyek a TRESK különböző szabályozó szerinjeit foszforilálják, és ezáltal a háttér K+ áramot gátolják.

Természetesen közben sok más is történt 🙂  Tanársegédből adjunktus, majd később docens lettem. Az élettan konzultációk és gyakorlatok mellett eleinte félévente egy-egy, aztán egyre több magyar, majd később angol tantermi előadást tartottam. Időközben a régi Puskin utcai épületből az intézet átköltözött az új Elméleti Orvostudományi Központba. Néhány éve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Információs Technológiai Karán (ITK) is tartok élettan előadásokat. Természetesen bevonódtam a vizsgáztatásba is, eleinte kollokviumok, majd később szigorlatoztatás formájában.

Időközben megnősültem és született három gyermekem, fiú-lány-fiú sorrendben. Ennek kapcsán jelentős szaktudásra tettem szert a kisgyermek etetés, fürdetés, pelenkázás és a magyar népmesék hangsúlyozott olvasása tárgykörökben 🙂

Kevéssé szakértő, ámde kitartó próbálkozásaim eredményeképpen kifogtam néhány termetes pontyot és csukát a Tisza-tóból. Különböző céllal, és eltérő bonyolultsággal terveztem és építettem néhány analóg áramkört (az élettan gyakorlati ingerlőtől felfelé terjedő néhány száz, néhány ezer alkatrészes spektrumon). Írtam egy-két további computer programot Delphi nyelven elsősorban a saját kutatási munkám könnyítésére. Mindeközben apránként megtettem kb. 15-20.000 km-t kerékpárral. És még sok más is történt, de egy bemutatkozó oldalra már ez is lehet, hogy sok…

Köszönettel tartozom a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési, illetve Informatikai Igazgatóságainak, illetve név szerint Sági Zenina szerkesztőnek, amiért lehetővé teszik a személyes honlapok üzemeltetését. Az elmúlt közel 20 évben több ezer hallgatónak oktattam élettant a Semmelweis Egyetemen. A feszes oktatási tematika általában csekély mértékben engedi, hogy a tantárgyon kívüli kérdésekkel foglalkozzunk, érintsék azok személyemet vagy élettan oktatástól független érdeklődési köreimet, habár ilyen irányú kérdések a hallgatók egy részében joggal felvetődhetnek. Remélhetőleg ez a felület részben mérsékeli ezt a hiányosságot, mivel kicsit más irányból enged láttatni.